Jézus Szíve tisztelet

1. Jézus Szíve - Szentírás és hagyomány

A Jézus Szíve tisztelet dogmatikai megalapozása a Szentírásra megy vissza és a hagyomány adataira támaszkodik. Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma. Ahogy Pál apostol arról beszélt, hogy ne szomorítsuk meg Isten lelkét, úgy lehet szó Jézus engeszteléséről is. A Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte. A személyes egység révén Jézus egész embersége az isteni személy kifejezője. Az egyházi dokumentumok szerint a szív nem pusztán jelképe Jézus szeretetének, hanem valóságos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk. A Szentírásban és a hagyományban a szív nem lélektani, hanem az egész embert kifejező fogalom, olyan ősfogalom, amely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. A testben megnyilvánuló személyesség belső központja, ahol a személyes elhatározások és a külső kapcsolatok megszületnek. Amikor Jézus szeretete helyett a szívét tiszteljük, akkor az elvont fogalom helyett a konkrét valóságra hivatkozunk, és ez egyúttal eszünkbe idézi a megtestesülés titkát is. Jézus Szíve ontológiailag megalapozott szimbólum, mely alkalmas arra, hogy a személyiséget a maga emberségében kifejezze. A szívben nemcsak Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely egyszerre tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetet. Mivel a Jézus Szíve tisztelet a szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, azért ezt a latreutikus, vagyis imádó kultusz körébe soroljuk. (Magyar Katolikus Lexikon) 

2. Jézus Szíve tisztelet története és gyakorlata

Alacoque Szent Margit vizitációs nővér a XVII. században felszólítást kapott Jézustól, hogy terjessze Jézus Szíve tiszteletét, és elsőpénteken járuljon szentáldozáshoz. Akik kilenc egymást követő elsőpénteket gyónással, áldozással megtartanak, Jézus ígérete szerint sokféle kegyelmet kapnak Istentől. Ezeknek az ígéreteknek nyomán az elsőpénteki nagykilenced megtartása széles körben elterjedt az egyházban és a Jézus Szíve tisztelet legelterjedtebb formája lett. Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagykilencedet, vagyis kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak?

Jézus ígéreteit 12 pontban foglalhatjuk össze, ezek a következők:

 

A Jézus Szíve tisztelet megnyilvánulási formái lehet még például az engesztelés, Krisztus követése, esetleg önmagunk felajánlása. Önmagunk fölajánlása azt jelenti, hogy minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket Jézus Szíve iránti szeretetből tesszük, és ezért viseljük el türelemmel mindazokat a nehézségeket, amelyek életünkben adódnak.


Alacoque Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. E fölajánlást később sokan mások is megtették. XI. Pius pápa pedig az egyházat is Jézus Szíve oltalmába ajánlotta.

 

Ma az egyházban Jézus Szíve ünnepe főünnep. IX. Pius pápa 1856-ban Jézus Szíve ünnepét az egész egyházra kiterjesztette. A főünnep napja a pünkösd utáni 2. vasárnapot (Úrnapja nyolcadát) követő péntek. Ezen a napon kívül még a Jézus Szíve tisztelet ideje minden elsőpéntek, és az egész június hónap. Június hónapban szokás imádkozni minden nap a Jézus Szíve litániát. (hittansuli.hu)

Alacoque Szent Margit

Jézus Szíve Plébániatemplom főoltára

Jézus Szíve szobor
a győri Szent Imre templom előtt

Az eredeti Jézus Szíve szobor
a bombázás után

Jézus Szíve templom tornya

Jézus Szíve az egyik gyertyatartón
Schima Bandi munkája