A plébánia története

1. A plébánia megszületése

A mai Gyárváros területe a 19. század végéig lakatlan terület volt. Az itt élő néhány ember lelkipásztori ellátását a Győr-belvárosi és a szabadhegyi plébániáról végezték. A XIX-XX. század fordulójának iparosodása azonban döntő változásokat hozott a területen Az itt létesített gyárakban dolgozók számára épített Munkástelep, majd az Ágyúgyári telep több ezer alkalmazottnak adott otthont, ezért szükségessé vált az egyházközség megszervezése. Az Egyházmegyei Hatóság Brantl Lajost, a gyárvárosi iskola hitoktatóját bízta meg ezzel a feladattal.

1919. december 8. jelentős dátum Gyárváros vallási életében: Fetser Antal püspök ezen a napon szentelte fel a Budai úti barakkból kialakított kápolnát, s ezen a napon költözött Gyárvárosba az új helyi káplán: Brantl Lajos. Az önálló gyárvárosi római katolikus egyházközség 1920-ban alakult meg. Egymás után jöttek létre a vallási közösségek pl. a Leánykongregáció, Jézus Szíve Társulat, Szívgárda, s ezzel párhuzamosan folytak a plébánia és a templom építésének előkészületei.

Először a lelkészlakás  épült fel. Mladoniczky Ignác székeskáptalani nagypréspost 32.000 pengős adományát az akkori városi polgármester, Farkas Mátyás támogatásával a város 12.000 pengővel egészítette ki, mely fedezte a teljes építési költséget. Wellanschitz Alajos építész által épített lelkészlakás végül 1927-ben készült el, mely nemcsak a lelkésznek, hanem az esetleges segédlelkésznek, valamit az alagsorban a sekrestyésnek is otthont adott. 

1928. október 28-a még emlékezetesebb dátum az egyházközség életében, ekkor helyezték el az új templom alapkövét a Győri Ipartelek Rt. által adományozptt telken. Az új templom tervezésére Árkay Aladár műépítészt kérték fel a telekadományozó azon kikötésével, hogy a templom stílus alkalmazkodjon a környezet modern adottságaihoz. 1929. október 27–én történt meg az ünnepélyes templomszentelés.

Az épületek megléte azonban egyházjogilag még nem jelentette az önálló plébánia megalakulását. A cél az volt, hogy mielőbb önálló plébániai státuszt kaphasson az egyházköség. Ezt a munkálkodást is siker koronázta, végül 1933. október 17-én kelt az 1837/1933. számú okirat, ami a körülbelül 4000 katolikust számláló helyi lelkészséget kiemelte a Győr-belvárosi, szabadhegyi, nádorvárosi plébániák kötelékéből és teljes joghatóságú plébániává tette. Ettől az időtől kezdődik az önálló gyárvárosi anyakönyvezés is.

Az újonnan létesült plébániára a püspök Brantl Lajost nevezte ki, akit 1933. október 30-án iktattak be hivatalába.

A plébánia - Szondi utca 2.

2. Plébánosok névsora

Brantl Lajos

Dr. Simon Lajos

Sághy Károly

Ágh Kálmán

Pataky Gábor

Árky Zoltán

Győri Imre

Győri Imre (plébániai kormányzó)

3. Segédlelkészek névsora

Dr. Simon Lajos

Tóth Nándor

Dr. Eperjes Ernő

Szelenczei Béla

Pákay Gábor

Nagy Ignác

Szigeti Paulin

Pápai Nárcisz

Bognár András

Horváth János

Pataki Gábor

Dr. Orbán László

Szirbek Ferenc

Maráz Sándor

Hrotkó Géza

Bedy Sándor

Somfai Árpád

Tájmel Antal

Bankó Ignác

Vadász Zoltán

4. Világi elnökök névsora

Oswald Jenő

Jordán János

Sütő Mihály

Vida István

Horváth László

Marek János

1933. október 27. - 1944. június 1.

1944. június 1. - 1959. szeptember 1.

1959. szeptember 1. - 1963. október 13.

1963. október 15. - 1974. július 1.

1974. július 1. - 1981. január 19.

1981. április 6. - 1997. augusztus 1.

1997. augusztus 1. - 2018. augusztus 1.

2018. augusztus 1. -  

1933. szeptember 15. – 1933. október 27.

1940. szeptember 1. – 1943. április 10.

1943. április 10. - 1943. július 1.

1943. július 1. – 1944. április 10.

1944. szeptember 1. 1946. szept. 1.

1946. október 14. - 1946. december 2.

1948. szeptember 1. - 1949. szept. 13.

1949. szeptember 15. - 1950. szept. 15.

1950. szeptember 23. – 1951. nov. 14.

1951. november 14.  1953. március 26.

1953. március 26. - 1974. június 30.

1953. június 1. - 1953. október 1.

1953. október 1 – 1958. október 1.

1958. október 1. - 1959. április 11.

1974. szeptember 9. - 1976. január 15.

1976. január 15. - 1977. szeptember 21.

1977. szeptember 22. - 1980. szept. 23.

1980. szeptember 26. - 1981. április 13.

1981. április 14. - 1981. szeptember 28.

2012. január 15. - 2013. augusztus 1.

1920 - 1926

1926 - 1946

1946 – 1947

1947 – 1957

1958 - 1989

1989 - 2022

Győri Imre plébános,
2018-tól plébániai kormányzó