Közösségeink

1. Katolikus Karitász - Caritas Hungaricana

Az őskeresztény egyházközségek életét – Jézus Krisztus életének példáját követve – teljesen átszőtte az elesettek megsegítése (gyűjtések a szegények részére, rabszolgák kiváltása, özvegyek támogatása). Az újkor századaiban is voltak hasonló törekvések, e jó szándékú kezdeményezések összehangolását szolgálja a szeretetszolgálat intézményesülése.

Az első nemzeti karitász szervezet a németországi Freiburgban alakult meg 1897-ben. A Nemzetközi Karitászt 1950-ben Rómában hozták létre. A magyar katolikus egyház hivatalos segélyszervezete a Katolikus Karitász – Caritas Hungaricana a rendszerváltás után, 1991-ben szerveződött újjá.

A szervezet célja, hogy nemre, korra és felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül segítse a rászorulókat, bajba jutottakat, betegeket a különböző segélyakciók keretében, és szociális, egészségügyi intézetek fenntartása útján. További céljuk, hogy a személyes szolgálatot végzők, az önkéntes és hivatásos munkatársak személyes szeretete jusson el a támogatott emberekhez.

A Caritas Hungaricana gyárvárosi vezetője: Melegh M. Julianna, kapcsolattartója Marek Bernadett.

2. Ministránsok

Az oltár szolgálatát a szentmise során a ministránsok látják el. A pap mutatja be az áldozatot, de szüksége van ministránsokra, vagyis segítőkre, Krisztus szolgáira, akik felkészülve feladataikra, közreműködnek a szentmise méltó ünneplésében. Ministráns nem lehet akárki. Plébániánkon az egyházközség területén hittan oktatásban részesülő diákok - most éppen csak fiúk - látják el ezt a feladatot. 

​Az ifjúsági csoport tagjai egyéb ünnepi alkalmak és összejövetelek megszervezésében is részt vállalnak. 

A csoportot Marek Bernadett vezeti.

3. Kórus

A plébánia énekkara 2015 szeptemberében alakult újjá a templom közösségéhez tartozó hívőkből. A kórus létszáma 10-12 fő. A kórus feladata, hogy a vasárnap délelőtti miséken az énekeket vezessék és az ünnepi misék egyházzenei repertoárját bővítsék, hangulatát emeljék. A hagyományos népénekek mellett gregorián dallamokat, madrigálokat és kortárs darabokat is betanultak.

 A kórus keddenként 18-tól 20 óráig próbál az altemplomban. 

A kórus vezetője Pércsy Kornélia kántor.

4. H(I)T csoport

Ősztől nyár elejéig az egyházközség tagjai Hitbéli Továbbképzésen vehetnek részt a plébánián. Minden hónap második és negyedik csütörtökén 18 órai kezdettel beszélgetésre hívnak és várnak minden érdeklődőt. A társalgás fókuszában vallásunk áll: a Biblia, az egyháztörténet, az egyházjog, a liturgia, a jelképek, az éppen aktuális egyházi események és ünnepek, pápai dokumentumok és azok értelmezése stb.

 A foglalkozásokat Győri Imre plébános vezeti.

5. Ének- és zenekar

Együttesünk 2021 őszén alakult azzal a céllal, hogy gitáros, keresztény könnyűzenei énekekkel tegyük színesebbé a liturgiát a Gyárvárosi templomban. Fontos számunkra, hogy valódi közösséget alkossunk, mindenki a saját lelkesedését, tudását adja a közösbe, így lesz igazán felemelő ez a zenei szolgálat.

Tagjaink az énekkarban és a zenekarban vesznek részt, gyerekek és felnőttek is énekelnek, zenélnek velünk. Az Egyház és a zene szeretete egyaránt összeköt bennünket. Havi rendszerességgel éneklünk a 9 órai szentmisén, próbáinkat kéthetente tartjuk a plébánián. Ha szívesen csatlakoznál hozzánk vedd fel velünk a kapcsolatot.

Elérhetőség: gaborfeher94@gmail.com